Magáról a programról kb. két éve hallottam anyukámtól, aki a rádióból informálódott, ezutón is köszi Anyu :) a programot a Bachelor, alapképzés utolsó félévében lehet megpályázni,és a felvétel feltétele a mesterképzésre való sikeres felvétel. A CEMS felvételire érdemes korábban elkezdeni készülni, hiszen számos szempont szerint értékelik a hallgatókat a felvételi folyamat során. A tanulmányi eredményeim mellett sokat számítottak a plusz szakmai tevékenységek, amiket az egyetemen végeztem (versenyek, tudományos diákköri konferencián való sikeres szereplés, kutatásokban való részvétel stb.)
Röviden a CEMS-ről néhány infó:
A CEMS (Community of European Management Schools) 1988-ban alakult azzal a céllal, hogy elősegítse az európai egyetemek egymás közötti, valamint az üzleti világgal fennálló szakmai kapcsolatát. Eredetileg tehát csak európai egyetemek voltak a CEMS tagjai, azonban azóta 2007-ben elkezdett globálissá válni a program, és más kontinensek található egyetemek is bekapcsolódtak, így pl. Ausztrália, Szingapúr, Kanada stb.
A CEMS mester programja 2010-ben a Financial Times globális rangsora (Financial Times Global Master's in Management Ranking) szerint Európa második legjobb, míg az elmúlt három év összesítése szerint a legjobb üzleti menedzsment képzés.
A CEMS hálózat külön nemzetközileg elismert diplomát ad a tagsági joggal rendelkező egyetemek azon hallgatóinak, akik saját egyetemük tanulmányi kötelezettségeinek teljesítésén túl egy félévet valamely partner intézményben teljesítenek, a speciálisan a CEMS által kifejlesztett kurzusokat meghallgatják, külföldi szakmai gyakorlaton vesznek részt, továbbá a CEMS által szervezett nyelvvizsgát tesznek két európai nyelvből. Az előzetes kiválasztások alapján minden félévben 15-20 magyar diák tölthet egy szemesztert külföldön, s ezzel egyidejűleg ugyanennyi külföldi diák folytathat tanulmányokat a Budapesti Corvinus Egyetemen, akik angol nyelvű kurzusokat hallgatnak.
További infók a magyar cems programról itt: http://fba.uni-corvinus.hu/index.php?id=29487&no_cache=1
A CEMS-ről általánosságban: www.cems.org
Miért Ausztrália?
Először mindenképpen Európában gondolkodtam, nem tudom miért, de számításba se vettem a tengertúli egyetemeket. A választáskor azonban fontosnak tartottam a szakmai szempontokat, ezért kikértem az egyik tanárom véleményét az egyetemen, aki azt tanácsolta, hogy mindenképpen tengerentúlban gondolkodjak, mert szakmailag és személyiségben is sokat fejlődhetek. Ezután beszéltem Anyuval és Balázzsal, és mindketten maximálisan támogattak. Így Ausztrália, Szingapúr és Kanada került az első három helyre. A rangsorom első helyén Sydney állt
Kanada a harmadik
Ausztrália és Szingapúr között kicsit hezitáltunk, hiszen Szingapúr egy hihetetlen gyorsan fejlődő ázsiai ország, rendkívül modern, sok szempontból nagyon európai és élhető város. Végül mégiscsak Ausztrália mellett döntöttem, így az elmúlt napok tapasztalatai alapján szerintem jó döntés volt :)
Balázzsal már a kezdetektől fogva abban gondolkoztunk, hogy együtt utazunk, együtt tervezgettünk, a közös álmunkká vált Ausztrália meghódítása és habár nem volt egszerű minden ezzel kapcsolatos adminisztrációt elintézni, de végül sikerült.
A kiutazással kapcsolatban profi segítséget kértünk, mert úgy gondoltuk, hogy egy tengerentúli utazás esetében annyi adminisztráció van és annyi mindenre oda kell figyelni, hogy jobb ha nem egyedül szervezzük meg az egészet. A NoVA Experience-t választottuk, amit mindenkinek csak ajánlani tudunk. A cég vezetője nagyon kedves, minden problémánkra talált megoldást, nagyon jól tájékozott (hihetetlenül hangzik, de sok esetben jobban képben volt, mint a nagykövetség). Ami még szimpatikus volt számunkra, hogy egy olyan embertől kaptunk professzionális segítséget, aki már az egész világot bejárta, így valóban rengeteg tapasztalata van, nem csak az interneten megtalálható információkat mondta vissza nekünk. Balázs nyelvsuliját is a NoVa Experience-n keresztül találtuk, ahol jóval kedvezményesebben áron kaptuk, mint a többi utazásszervező irodánál. Rengeteg tanácsot kaptunk a szálláskereséséről, a repülőútról, a kinti életről.
Ha valaki tanulni, élni szeretne külföldön akár Európában, akár tengerentúlon, érdemes megkeresni a NoVA-t, minden szempontból nagyon örülünk, hogy nem egyénileg vágtunk neki az egész szervezkedésnek, és utazásnak.
Itt a honlap, ezen több információ megtalálhattok: http://www.novaexperience.net
A Nova ExperienceFacebook oldala: https://www.facebook.com/pages/NoVa-Experience/239879022708400?sk=wall
A rengeteg adminisztráció és az ezzel járó rohangálások, idegeskedések azonban meghozták a gyümölcsét, és június elején megkaptuk mindketten a vízumot. Júniusban még mindketten dolgoztunk, Balázs a hónap végéig, én a hónap közepéig (ezúton is köszönöm a búcsúebédet :)
Ezútán kezdődött a nagy készülődés, folyamatosan ingáztam Pest és otthon között, igyekeztem minél többet családozni, és emellett Pesten mindent elintézni (egyetemi dolgok, költözés,utazáshoz szükséges dolgok beszerzése pl. nemzetközi jogsi stb.)
Július 9.-én indultunk, de ezt már tudjátok, inkább most már írok Melbourne-ről :)
Szia Dóri! Szeretném felvenni veled a kapcsolatot e-mailben. Kérlek írj nekem!
VálaszTörlés