Cairns első napok

Észrevehették a  kedves olvasók, hogy nálunk kicsit lassabban telnek a napok itt Ausztráliában. Egy-egy blogbejejegyzésnyi nap között akár hetek is elmúlhatnak. Azonban biztosíthatok mindenkit, hogy ez csak az időeltolódás miatt van, plusz innen mialatt eljut a bejegyzésünk Európába az sem kis idő. De dolgozunk rajta, hogy minél frissebb ropogósabb hírekkel szolgáljunk innen a Déli féltekéről.

Előző bejegyzésünk Darwinban ért véget. Innen veszem át a digitális fonalat és próbálom az események áradatád átadni a kedves olvasóknak.

De először pár szó Cairnsről. Cairns is Queenslandban található, csak úgy mint Darwin. Az évtizedek alatt a kis bányászfaluból igazi nagy kikötő várossá fejlődött. A lakossága 150.000 fő ami Ausztráliában a nagyvárosokat leszámítva nagynak mondható. A turisták egyik kedvenc üdülőhelye, hála a trópusi időjárásnak. Azonban novembertől májusig itt is wet season van, ami azt jelenti , hogy esik rendesen. Ezért választottuk ezt a célt szeptemberben. A trópusi időjárásnak köszönhetően azonban a tengerpartot kicsit máshogy kell elképzelni, mint máshol. Kicsit mocsaras jellegű itt a beach, tele krokikkal és medúzákkal, úgyhogy nem érdemes a parton belemenni a vízbe. Akkor mégis , hogy élvezzük ki a tengerpartot? Két megoldás van. Építettek egy mű tengerpartot rögtön a tengerpart mellett, ez a Lagoon. A vize kicsit hideg, cserébe ingyenes. Olyan mint egy szabad strand otthon, kicsit Balaton feelingje van a büfésor miatt. A másik, hogy beljebb hajózunk, vagy kommpal elmegyünk ez egyik közeli szigetre. Mi mindegyik variációt kipróbáltuk! :)

Első nap ahogy megérkeztünk, kinéztünk a Lagoonba.

Lagoon- a mesterséges tengerpart

Kicsit napoztunk,majd elindultunk, hogy a holnapi kalandokat elintézzük. Később még visszatérünk a Lagoonhoz akkor majd részletesen bemutatom. Másnap egy snorkellingezéssel, búvárkodással összekötött egész napos hajókázásra fizettünk be. Legalább egy órán keresztül, hajóztunk mire kiértünk a Nagy-korallzátonyhoz, amit itt Great Barrier Reef-nak hívnak. A korallzátony az egyetlen élő képződmény ami az űrből is látható. Ez gondolom kicsit politikai csúsztatás, ugyanis a korallok legtöbbje ami alkotja már nem él. A korallzátony, milliárdnyi, kis korallból áll amelyek un. virágállatok, melyek egyedül vagy összekapaszkodva élnek. Az elpusztult korallokra újabbak nőnek, így alakult ki több 1000 év alatt a korallzátony. Azonban érdekesség, hogy nem csupán egyféle korall alkotja hanem többféle, ami a színbeli diverzifikációját adja környezetnek. Ezek a korallok egymással is versenyt futnak a létét, ezért egymásra is telepszenek, ezáltal az alul lévőt megfosztva a napfénytől és egyenesen az örök korall vadászmezőkre küldve azt. Ezeknek a tudatában érkeztünk meg az első merülési pontunkra. Itt egy kis snorkellingezéssel indítottunk. Ahol ki is próbáltuk az előző nap vett vízálló tokot a kamerához. Mivel nem tudok fényképezni, plusz a víz alatt nem láttam a kijelzőt, nagyjából vaktában lövöldöztem a képeket ,bízva a nagy számok törvényében, ezért lettek ilyenek a képek.

Dóri snorkelling gear-ben

Dóri a vízben

Halak

Korallok

Korall hallal

Korall sok hallal

Ezután jött egyeseknek a nap fénypontja, a búvárkodás. Dórit hosszas győzködés után rávettem, hogy ő is jöjjön le a kb 20 perces próbamerülésre. Ő szerintem a világ egyik leggyorsabb búvárja lenne, ha ezt a játékot erre játszanák, de nem sajnos. Azonban ne siessünk ennyire előre. A hajó végén kialakított 'búvármerülőhelyen' (igen komolya tengeri szakzsargonnal bírok) vettük fel a 'levegőtartályokat'. Itt egy kis lépcső/létrán kellett lassan leereszkedni a vízben. Előtte még kaptunk egy gyors kis oktatást, azonban mivel izgultunk, plusz Ausztrál akcentussal, maszkkal mondták, továbbá rajtunk is volt minden, nem igazán lettünk elvi mesterei a merülésnek. Ezzel mit sem foglalkozva indultunk meg életünk első búvárkodására. Bár lépcsőfoknyi merülés után érezhető volt a sós víz nyomása ránk. Ez nagyon erős fülfájásban nyilvánult meg. Megoldás képen folyamatosan kellett kifújni az orrunkon a levegőt a nyomás kiegyenlítés miatt. Majd a búvár oktató egy hirtelen mozdulattal kihúzta a számból a szelepet. Ez a fent leadott instrukciók szerint zajlott ami után kiegyenlítődött a nyomás a fejemben. Viszont volt egy kevés víz a számban, amit a szelepet visszakapva nem tudtam mit csináljak. Gondoltam nem nyelem le, inkább lesz ami lesz belefújom a szelepbe, ami később a jó megoldásnak bizonyult.A Tolsztojjal vetekedő részletezésem nem teljesen öncélú azonban. Utánam Dóri következett, aki hasonló tortúrán esett át, viszont a női logika miatt ő úgy gondolta, hogy egyszerűbb letüdőzni  a vizet. Hát, nem volt :D A másodpercek töredéke alatt úszott fel a felszínre a nyelő mozdulat után. Az oktató is utána ment, hogy segítsen neki, de akkor már nem sokat ért. Így Dóri világrekordokkal ugyan,de kiesett a búvárkodási futamunkból. Az oktatóval együtt négyen folytattuk a merülést. Szép lassan leértünk a tenger aljára olyan 4-5 m mélyre. Itt már minden 10 cm szintváltásnál érezni lehetett az óriási nyomást, ami ránk nehezült. Ezután egy 20 perces búvárkodás kezdődött ami leírhatatlan volt. Koncentrálni kellett a levegő vételre kifújásra, szint váltásokra, és néha a korallokra ill állatokra is. Mivel nem vagyok a multitasking királya ezért nem mindig ment mindegyik, de valahogy megoldottam. Gyönyörű halakat, és egy teknőst is láttunk.

Dóri itt jelzi, hogy OK, lehet arra gondolt ok elég volt...

Pózolj tengeri uborkával

Ezután újra útnak indultunk és egy távolabbi merülési helyre indultunk. Útközben megebédeltünk, majd egy üvegaljú csónakban néztük meg a közeli faunát és flórát. A következő snorkellingezésnél választhattunk, hogy 20 dollárért egy speciális túrára megyünk egy szakavatott búvárral aki majd érdekes állatokat mutat nekünk. Gondoltuk megéri, ugyanis azt mondta, hogy tudja hol élnek a különböző állatok és egy cápát is ígért! Azért mikor azt mondta, hogy kövessük gondolkodás nélkül utána úsztunk. Azonban ezek a szavak ócska marketingdumák voltak. Sajnos három tengeri uborka és ananászt tudott csak felmutatni. Amikor a cápáról kérdeztük, azt mondta, hogy a homokos vizeket szereti és mi is most olyannál vagyunk, nem érti miért miért nincs itt. Ezután inkább kicsit egyedül indultam a homokos cápa után viszont kevés sikerrel...:S

Én és Dávid pózolunk a snorkelling felszerelésben

Cápa helyett marad a gyilkos tengeri uborka

nem baj, úgyis éhes voltam

Cápa utáni kutatás...

A mások merülés után fáradtan indultunk hazafelé a mesés hostelunkbe. Erről is lesz majd részletesebb bemutató a közeljövőben.

A következő nap a közeli strandod nézzük ,meg, ahol azonban lehetnek, krokik is! Hogy túléljük-e az kiderül  a következő részben!

Utolsó napunk a Kakadu Nemzeti Parkban

Másnap reggel a szokásos korán keléssel, gyors reggelivel majd a szokásos órákon át tartó autózással indult az utolsó napunk Kakaduban. Jó pár óra zötykölődés és egy kis hajózás után egy vízeséshez érkeztünk, ahol természetesen nem lehetett fürdeni a krokik miatt. De a vízeséshez egy hajóval vittek minket, és egy kis séta után megérkeztünk a nemzeti park egyik legszebb vízeséséhez, a Twin Falls-hoz.

krokodilcsapda

ezt láttuk a csónakból

Megint sziklákon át mászkáltunk, hogy elérjük célunkat

Védett híd, a krokodilok így nem tudtak megkóstolni minket

A Twin Falls-nál

A következő túránk a már szokásos vadvízi fürdés volt, ami ismét lélegzet elállító helyen volt. Itt már úszni is kellett, hogy elérjük a célunkat, és mivel nem volt vízálló a kameránk sajnos nem tudunk képeket csinálni a helyről. Ezek után úgy döntöttünk, hogy a következő túráinkra muszáj lesz beruháznunk egyre.

A szikla tetejéről keresem a krokikat

Innen kellett elúszni a vízesés aljához, ami csak az esős időszakban vízesés, most "ki volt száradva" és egy tavacskának tűnt

Indulunk tovább

A fürdőzés után indultunk vissza Darwinba. Még útközben megálltunk egy kis farmon, ahol lehetett kígyókat, kakadukat, és persze nagyon cuki bébi kengurukat fogni és fényképezni.

Estefelé érkeztünk vissza Darwinba, ahol Dóri és Dávid megkóstolta a krokodilhamburgert.   Dóri tolmácsolásában: a csirke és a hal közötti íze van, a hús maga nem rossz, csak a szendvics nagyon olajos és majonézes volt  .

  Krokodilszendvics

Darwinban nem volt szállásunk, mivel úgy gondoltuk, hogy a hajnali repülőindulásig bulizunk. Ez persze az előző napi alváshiány miatt, elég hamar meghiúsult, és csak egyig bírtunk, ezért utána a reptéren alakítottuk ki a szállásunkat, és három óra alvás után elrepültünk Cairns-be, ahol elmentünk a Nagy Korall Zátonyhoz búvárkodni és megnéztük, hogy milyen amikor az esőerdő találkozik a tengerparttal. Hamarosan :)

Juhúhúhú nyaralunk!!! Még mindig Darwinban: Kakadu Nemzeti Park

Túl vagyunk egy teljes hét munkán, Dóri pedig egy vizsgán és egy beadandón így most már épp ideje, hogy folytassuk a darwini kalandokat. A második nap elég korán, 6kor keltettek minket és egy gyors reggeli után, indultunk is a túrára. Még most is a Kakadu Nemzeti Parkban járunk, az első megállónk egy aboriginal  ősi szent hely volt, az Ubirr. A következő kép itt készült:

A rajzok több ezer évesek voltak, állítólag ezt onnan tudják, hogy megvan h a különböző színek hány mm-re tudnak beszivárogni a sziklába és valahogy a színek alapján ki lehet ezt kalkulálni. Volt olyan sziklarajz is, ami már rég kihalt állatot ábrázolt. Dóri persze le van fényképezve az összes graffitivel, úgyhogy meglehet majd őket csodálni a blogon.

Bal oldalt egy ember vehető ki

Itt kellett felmásznunk, hogy megcsodálhassuk a kilátást

A legszebb része ennek a megállónak az volt, amikor felmásztunk egy közeli hegy tetejére, ahol az egész táj a lábaink előtt hevert, az egész nemzeti parkra 360 fokos kilátás volt. Kicsit úgy éreztük magunkat, mint amikor az Oroszlánkirályban a majom felemeli a kis Szimbát egy sziklán a film elején.

A következő sétánk ismét egy fürdőzéssel végződött. Elég sok kisebb folyó és tó mellett elhaladtunk amiben krokodilok élhettek, erre különböző táblák figyelmeztettek minket.

Ezért érthető okokból ezekben nem fürödtünk (habár túravezetőnk elég nyugodt vezetgetett minket a vízpart mellett, ami azért nem volt annyira megnyugtató) viszont felmásztunk egy magas hegyre, ahova a krokik nem másznak már fel és ott egy szuperjó helyen fürödtünk, nagy sziklákon kellett mászkálni, és akkor még szebb helyekre eljutottunk.

Ilyen tájakon át vezetett az utunk

Nem kis sziklákat kellett megmászni

A szikla tetejéről ezt láttuk, itt voltak a krokik

Ez pedig a szikla tetején található kis forrás, ebben már nyugodt szívvel lehetett fürdeni 

A víz nagyon kellemes volt, és tényleg olyan természetközeli volt az egész. Tipikusan olyan hely, amit ha nem lenne a túravezető soha nem találna meg az ember.

Úgy élvezem én a strandot ...

 Napközben még elsétáltunk egy turistaközpontba, szóval most már teljesen profik vagyunk az öslakos kultúrából, fából, fűből, állatokból. Egyébként érdekesség, hogy az őslakosoknak megvan a maguk nyelve, összesen kb. 300 különféle nyelv létezik, pedig annyira nincsenek sokan, az ausztrál népesség 2,5%-át teszik ki, ami kb. 500ezer embert jelent. Sydney és Melbourne környékén egyáltalán nem lehet őket látni, de északon sokan élnek a városokban is. Hasonlóak a magyar kisebbséghez, mezítláb járnak, a földön üldögélnek, zenélgetnek stb.

A turistaközpontban volt kiállítva ez a krokodilcsontváz

Napnyugtakor még elsétáltunk egy krokis tóhoz, hátha több hely lesz a buszban, de senkiből sem lett krokodil vacsora.

A nap végére már meg sem lepődtünk, amikor egy ilyen táblával találkoztunk, ami figyelmeztetett, hogy ne ússzunk a vízben, mert simán felfalnak a krokik

A naplemente viszont szép volt.

Ezután indultunk a mai szálláshelyünkre, ahol a változatosság kedvéért grillezett a Rangerünk. Dóri és Dávid örült, mert kengurut grillezett, amit mindkettőjüknek nagyon ízlett. A kíváncsi olvasók miatt átadom az infót: Állítólag olyan íze van, mint a vadhúsoknak, pl. mint az őznek.  Ezután ágynak dőltünk, mert másnap reggel 5kor keltünk. De erről már egy másik bejegyzésben fogunk beszámolni :)
Legközelebb töltünk fel videót is :)

Juhúhúhú nyaralunk!!! 1. állomás: Darwin I.

Mivel rajtam kívülálló okok miatt van egy kis szabadidőm, megpróbálom frissíteni a blogunkat. Az ok amiért tudok most írni, az, hogy az ausztrálok betettek egy nemzeti ünnepnapot hétfőre, amiről én nem tudtam. Egész jól sikerült ezt eltussolniuk, sehol egy hirdetés róla a TV-ben vagy az újságokban. Én pedig úgy értesültem róla, hogy a szokásos reggel 7 órás kezdésre beöltözve vártam, hogy megjelenjenek a munkatársak, majd mikor harmadszorra is megkérdeztem az időt, akkor rájöttem, hogy itt valami másról lehet szó. Ki is derült, hogy október első hétfőjén a munka ünnepét tartják itt. Itt merült fel bennem a kérdés, hogy vajon miért nem dolgozunk a munka ünnepén? Pont az lenne a logikus, ha ilyenkor munkával ünnepelnénk a munkát. Tudom,. hogy nálunk is van május elseje, és ott sem dolgozunk... Aki tudja a választ az írja meg, és nyerhet egy krokodilt vagy kengurut! Lassan vége az igen magas rendű elmélkedésemnek ,és áttérek a post igazi lényegére a spring breakre, vagyis a tavaszi szünetre.

Dóri egyetemén szeptember 22.-től október 10-ig tart a tavaszi szünet. Ekkor a legtöbben elutaznak valahova, ezért mi is így tettünk a szünet első felében, így szeptember 22.-től október 1.-ig kirándulgattunk. A szünet második felét Dóri tanulással, én pedig duplamunkával mulatom, tehát ez annyira nem izgalmas, így vissza is térek a nyaralásra. A nyelvsuliba és a munkahelyemen is sikerült elintéznem, bár igen nagy izgalmak árán, hogy én is szabadságot kapjak. Előzetes információk alapján ilyenkor északra érdemes menni, mert sok látnivaló van, meleg van (30-34 fok) és még nincs esős évszak ott, ami novembertől jön, és akkor sok helyen van áradás és sok minden le van zárva. Ezért a tervünk Darwin, ezen belül is a Kakadu és a Litchfield nemzeti park volt, amely a TOP10 ausztráliai látnivalók vannak és egyébként a világörökség része is, valamint Cairns megismerése volt, az utóbbira elsősorban a Nagy Korall Zátonyhoz való közelsége miatt esett a választásunk. Útitársunknak Dávid jelentkezett, Dóri CEMS-es csoporttársa, és így hárman vágtunk neki a nagykalandnak.

Nagyobb térképre váltás

Darwinban egy háromnapos túrára fizettünk be, amiből két napot a Kakadu nemzeti parkban töltünk egyet meg a Litch King Fieldben. Szerdán, az indulás napján Dóri még vizsgázott, utána gyorsan befejeztük a pakolást és indultunk. Hajnali egy körül foglaltuk el a hostelünket, majd másnap 6körül keltünk is mert jöttek értünk. A csapatot egy fiatalabb srác vezette, Ranger. Ő volt a a túra alatt a mindenes: sofőr, túravezető, szakács, és miegymás. Egyes skilljei jobbak voltak egyesek meg pocsékok. A főzést, és a mosogatást általában próbálta ügyesen lepasszolni, én pedig ügyesen próbáltam kibújni minden ilyen jellegű feladat alól :)

Litchfield Nemzeti Park

Első nap a Litchfield nemzeti parkban mászkáltunk. Már az elején szembetűntek az óriási termeszvárak amik több méter magasra és betonkeménységűre építenek meg a termeszek. Egy ilyen komolyabb erődítmény akár 50-100 éves is lehet, és elsősorban így védekeznek az esős időszak elől.

Dóri egy nagyobb termeszvár előtt.

Ezután ismét autóztunk egy keveset. Egyes megállók között több óra utat tettünk meg, ami napi több 100 km-t jelent, összesen a három nap alatt 1300 km-t tettünk meg.

Ezzel a négykerék meghajtású, 16 személyes járgánnyal vettük az akadályokat

A kilométerekből is jól látszik, hogy itt nem egy Aggteleki nemzeti park méretű területre kell gondolni. Konkrétan a Kakadu Nemzeti Park 2 Magyarországnyi területen fekszik el. Hát nem egynapos program bejárni, ez már biztos :)

A következő állomásnál egy rövidebb sétával értük el a célunkat,  ami a 30 pár fokos időben nem volt olyan egyszerű. A környezet néha sivatagos, néha csungeles  dzsungeles volt. Az utunk során szép vízesésekkel találtuk szembe magunkat.

Egy ilyen fürdőszobát szeretnék otthonra is.

Néha egy-két állattal is szembetaláltuk magunkat. 

A vacsoránk

Nem veszélyes, csak csúnya

A célunk azonban egy kis forrás volt, amiben lehetett fürödni is. Ezt a nagy melegre való tekintettel ki is használtunk.

Így elviselhetőbb a nagy meleg.

Itt reméltem, hogy jól értettem, hogy hány méter mély a víz...

Ezután egy gyors ebéd következett. Rangereünk (a túravezető) grillezett virslit nekem, nagy meglepetésemre szója virslit (vega vagyok). A BBQ itt nemzeti ételnek számít. A többiek itt még örültek a virslinek nem tudták, hogy 3 napig kb csak ezt fognak enni. Én meg örültem a vega virslinek, nem tudva, hogy többet már nem kapok külön kaját, vagy legalábbis pár salátalevéllel le voltam tudva ...

A hangulatos szieszta után az aboriginal kultúrával ismerkedtünk kicsit. Egy őslakos család mesélt a mindennapjairól, de előtte még elűzték rólunk a gonosz szellemeket. Ezt egy ősi szeánsszal tették meg, ahol az aboriginal, nem túl ápolt bácsika ivott egy korty vizet, megforgatta a szájában, majd ráköpte a fejünkre. Igen, valóban ezt adták be nekünk, hogy a rossz szellemek elűzése érdekében le kell köpni a fejünket. Nem mondom, hogy nem voltak erős kétségek bennünk, hogy ez egy turistaszédítő dolog, de nagyon úgy tűnt, hogy kötélnek kell állnunk, ha folytatni akarjuk az utunkat. Gondolom ez a metódus az ártó szellemektől megvéd, viszont lehet az influenzától kevésbé...

Ezt rögzítettük is, itt van a videó, ahol a bácsika elmondja, ha nem végzi el ezt a rítust, akkor valami rossz fog velünk történni:

Ezután különböző fákat, bokrokat, gyümölcsöket mutogattak nekünk, amiket csak néha dobott fel egy két poén, vagy csak lehet, hogy én gondoltam annak, mert nem mindig lehetett érteni, hogy mit mondanak. A jobboldali képen őslakos túravezetőnk lelkesen mesél a fákról, meg hogy melyiket hogyan használják, mert ők elég szorosan élnek a természettel összhangban.

Dóri megtisztul az ártó szellemektől. Háttérben egy krokodilokkal teli tó.

Ez itt a kert...

Később a különböző fonások rejtelmeibe vezettek be minket, amit persze szintén különböző füvek felhasználásával csináltak, de ez sajnos nem teljesen kötöttek le engem. Közben viszont érdekes sztorizgatás volt. Főleg krokodilokról meséltek. Hogyan vittek el gyerekeket, és hasonlók. A legérdekesebb az volt, hogyan bizonyosodnak meg, hogy nincs kroki a vízben. Előre küldenek egy kiskutyát ússzon pár kört, a többit ki lehet találni....

Majd az ősi  Abo hangszereket mutatták be nekünk. Kedvencünk két fa darab volt, amit egymásnak csaptak és csodák csodájára, csattanó hangot adott ki. De végül megmutatták a didgeridoo-t is, ami a leghíresebb Ausztrál hangszer. Ezt különleges fákból állítják elő, melyet a termeszek kirágtak, ez adja a különleges hangját. Hangját a vuvuzelához lehetne hasonlítani, bár annál sokkal többféle képen lehetett megszólítani. Használata tényleg nem volt egyszerű, ez tapasztalat, körbe adták és ki lehetett próbálni, ahogy a következő videón is látható.  (Dóri röhög a háttérben és igen, ezt a hangot, a fahangszer adja ki:))

Az őslakos mesterünkkel, Dóri kezében egy direkt verőbotnak készült fabot látható, az enyémben a dingeridoo hangszer, ami szintén csak egy fabotnak tűnik :D

Ezután egy krokodilokkal teli tavon tettünk egy hajós túrát. A várakozásunk ellenére nem láttunk túl sok krokodilt, csak párat, de azért tök jó volt élőben krokodilokat látni.

Néha ilyen kis sunyin rejtőzködtek, csak a szeme látszik ki a vízből a krokinak (középen)

Ennyi érdekes látnivaló után végre megérkeztünk az éjszakai szállásunkra, ami egy sátorféleség volt egy kempingben. Még estefele is nagyon meleg volt, ezért a sátor oldala egyszerűen csak egy szúnyogháló volt. Nem volt a legkényelmesebb, Dórival jópárszor felébredtünk, sőt egyszer arra ébredtem, hogy Dóri kiabál, hogy valami bemászott, berepült, de persze csak álmodta :)

Így nézett ki a sátor, valamint a kemping:

A végére még egy videó:

A kiskenguruk (wallabies) a sátrunk körül ugráltak, ezt dokumentáltuk David Attenborough stílusban, habár nem a legjobb felvétel, hiszen sötétedéskor készült, de látszik hogy ugrál a kiskengu.

Nemsokára jelentkezünk a következő napok kalandjaival! :)