Mivel a Los Angelesi kirándulás, nagyobb falat továbbá a képek is Dórinál vannak ezért úgy gondoltam, hogy röviden leírom az utazásomat és első napjaimat San Franciscoban.
A repülés eléggé megviselt, ugyanis csak nagyon keveset tudtam aludni. Elég meleg volt a gépen valamint világosban repültünk végig, ami igencsak megnehezítette a pihenést. Ezért az úton éltem az ingyen alkohol lehetőséggel és jó pár pohár bort magamba öntöttem, a mellettem ülő idősebb mormon hölgy legnagyobb meglepetésére. :)
Szerencsére a papírokkal és a vízummal valamint a Jang-gal a kínai kisgyerekkel a táskámban sem volt semmi gond, ezért simán átmentem az összes ellenőrzésen. A reptéren Dóri várt, kicsit megkésve :D. Ezután két napnyi tömény szórakozás, valamint sorba állás következet, de ez már csak a következő bejegyzésben részletezzük!
LA-ből SF-be az út nem volt hosszú, kicsit több mint 1 óra. Viszont a reptérről a szállásom a google maps szerint majdnem 2 óra lett volna 20 perc gyaloglással a 3 csomaggal. Ez eléggé félelmetesnek tűnt, de óriási szerencsémre az egyik lakótársam pont kikísérte a barátnőjét a reptérre így visszafele fel tudott venni.
Mikor mentünk a szállás felé érdekes volt hallgatni, hogy "-Arra felé a Google campus van. Balra a Facebbok központ. Egyenesen a Standford található." A környék egy kertvárosi övezet, ennek minden előnyével és hátrányával. Nagyon szép és biztonságos környék. Az emberek kedvesek figyelmesek, viszont óriási távolságok vannak. A legközelebbi bolt 15 perc sétára van. A központ 20 percnyire, míg a bevásárló központ több mint egy óra. A bevásárló központ is nagy terülten helyezkedik el és az egyes üzletek külön épületben egymástól akár 10 percnyire helyezkednek el. Éppen ezért senki nem jár gyalog (rajtam és a hajléktalanokon kívül). A tömegközlekedés sem túl rózsás. A buszok nagyon ritkán járnak, továbbá a nagy dugók miatt kiszámíthatatlanok is. Valószínű, hogy hamarosan beszerzek egy biciklit, aztán majd talán az autó projekt is beindul vmikor...
A második nap elbuszoztam a bevásárló központba. Megnyitottam a bankszámlámat, amire remélhetőleg megjön az ösztöndíj, továbbá Jang sem sérült meg nagyon az úton, így talán jó pénzt kapok érte is :D Vettem továbbá hálózsákot, meg túrót amit nem eszek. Tehát a bevásárlás sikeresnek mondható. A "szobám" rögtön a bejáratnál van és egy matracból és egy kis szekrényből áll. Nem sok, de jobb mintha 7 idegennel laknék egy szobában. Holnap elkezdem keresni a szállásokat, remélhetőleg minél hamarabb találok vmi lakhatót. Ma könyvtárat is meglátogattam, valamint a környéken sétáltam, mivel a lakótársaim egész nap dolgoznak, én meg senkit nem ismerek rajtuk kívül, így kicsit egyedül vagyok. Ezért várom már , hogy hétfőn elkezdjek végre dolgozni.
Ezek az első élményeim a San Francisco Bay-ből. Nemsokára újra jelentkezek! ;)

A Szilícium-völgyben található nagyobb cégek névsora. |