2011. december 28., szerda

Sydney Operaház

Azt hiszem a legtöbb embernek Sydney hallatán rögtön bevillan egy kép egy furcsa épületről, ami nem más, mint a Sydney Operaház. Úgy gondoltuk, hogy nem hagyhatjuk el Ausztráliát anélkül, hogy nem járnánk az Operaházban, így részt vettünk egy vezetett túrán, ahol bekukucskálhattunk az összes terembe. Sajnos a termekben nem lehetett fényképezni és ezt elég szigorúan vették :( De a folyosókon azért csináltunk képeket és azok is érdekesek.
Az Operaház elölről, a kompról fényképezve még egy korábbi kirándulás alkalmával
Az Operaházban 3 kisebb és 2 nagyobb terem van. Érdekesség, hogy a kisebb termek teljesen átalakíthatók lehetőséget adva ezzel interaktív előadásoknak. Az egyik teremben például középen van a színpad és körben, az erkélyen lehet ülni. A túravezető elmondása szerint a színpadot legutóbb tengeralattjárónak alakították át és a nézők körbe-körbe sétálgattak az előadás közben.
Az Operaház terasza közvetlenül a Harbour Bridge-re néz, ami Sydney másik leghíresebb nevezetessége. 40 ezer Ft-ért akár fel is lehetne mászni a tetejére, de ez nincs benne a mi programunkban
Az egyik terem előtt ilyen vakítóan lila szőnyeg volt. Állítólag az egyik híres olasz énekes (azt hiszem Bocelli, de erre nem esküdnék meg) fellépése alkalmával fel kellett szedni a szőnyeget, mert az olaszoknál a lila a halál szimbóluma és nem volt hajlandó belépni az Operaházba
Az Operaház teteje
Szintén a folyosókon készült ez a kép, nem egy magyar Operaházhoz hasonló belső kiépítés

  Annyira szokatlan volt, hogy a giccses belső kialakítás helyett szinte csak betont és fát használtak volt, semmi máz, semmi csilli-villi, csak szimpla egyszerűség. Ezeken a lépcsőkön szőnyeg sem volt.
Az egyik terem előtti fal, szintén az egyszerűség dominál
Az Operaház teteje teljesen közelről. A képen látszik, hogy csempék vannak a tetején, amelyek nem csak fehér, hanem bézs színűek is, ami messziről nem látszik. Szerencsére az Operaház tetejét nem kell tisztítani, az eső ezt megteszi helyettük
Érdekességek:

  • Az Operaházat az eredeti tervben szereplő 3 év helyett 16 évig építették és a 7 milliárd dolláros költségkeretnek is sikerült 102 millióra nőni.
  • Az épületet egy dán építész, Utzon tervezte, akinek a tervét először elvetették a pályázaton, de végül az egyik bírálónak annyira tetszett, hogy meggyőzte a többit, hogy ő nyerjen. Amikor a belső kialakításon dolgoztak, akkor új politikai erő került hatalomra, akik hazaküldték az építészt, így ő nem is látta teljesen készen az Operaházat. Persze, azóta ezt már szánják bánják és Utzon gyerekeinek közreműködésével újítottak fel az épületet a 2000-es évek elején.
  • Az egyedi tervet nem volt egyszerű megvalósítani, több évig tervezgették a kivitelezést, és az is utólag derült ki, hogy az alap nem bírja majd el a tetőt és így azt is meg kellett erősíteni. Nem csoda, hogy 16 év kellett mire készen lett.
  • A legnagyobb terem 2700 fős és a jegyárak 10 000 Ft-tól indulnak, de 1-1 nagyobb név fellépése esetén 100 000 Ft az olcsó árkategória
Az egyik kedvenc képem, én fényképeztem a Harbour Bridge-ről :) Az Operaház, a kikötő és Sydney felhőkarcolói láthatóak a képen. Még el sem hagytuk Sydney-t, de már most érzem, hogy nagyon fog hiányozni!

    Nincsenek megjegyzések:

    Megjegyzés küldése