2011. december 6., kedd

Karácsonyi hangulat Sydney-ben

Az idei karácsonyunkat Sydney-ben töltjük, mivel most már biztosan január 19.-én érkezünk haza. Az évszakok felcserélődése miatt pedig itt a december, január, február a nyári hónapok, tehát lehetőségünk lesz megtapasztalni, milyen 40 fokban a tengerparton karácsonyozni :) Az utóbbi 2-3 hétben sajnos az idő nem éppen nyárinak mondható és a 30 fok helyett átlagosan 20 fok van esőzésekkel. De szombaton végre kaptunk egy kis meleget, kb. 25 fok körül lehetett és így tettünk egy kis sétát Sydney-ben, és szorgosan fényképeztem hogyan is díszítik fel karácsonyi hangulatnak megfelelően a várost. Teljes mértékben még nem ragadt ránk a karácsonyi hangulat, meglátjuk, hogy fog ez változni az elkövetkezendő 3 hétben. Mindenesetre érdekes volt felfedezni a város úgy, hogy lépten-nyomon egy mikulásba vagy egy karácsonyfába botlottunk, miközben rövidujjúban és napszemüvegben sétálgattunk.
A következő képek Sydney egyik leghíresebb és legszebb pontján készültek, a Darling Harbour-ban.
A lámpaburák is mikulásnak öltöztek
A kikötőben lévő éttermek is már karácsonyi hangulatban vannak
A lenti koalát értjük miért öltöztették mikulásnak, a rákot kevésbé
A városközpontban is már több helyen kitették a karácsonyfákat
Karácsonyfa a pálmafa mellett Sydney egyik legnagyobb parkjában a Hyde parkban
A következő két kép a központi pályaudvaron készült. Itt tegnap este jártunk, és sajnos kicsit hűvös volt. De még mindig reménykedünk, hogy eljön a 40 fokos nyár, amit oly régóta várunk :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése