A blogból eddig úgy tűnt, mintha csak non-stop kirándulnánk, pedig ez azért nem teljesen igaz :) Egyrészt túl vagyok rengeteg beadandón és egy vizsgaidőszakon, másrészt pedig dolgozunk. Az utóbbi időben volt egy egész jó munkánk, ahol megtapasztalhattuk, hogy milyen az ausztrál munkamorál és azt hiszem az is világossá vált, hogy itt miért boldogabbak az emberek. Sajnos csak alkalmi munka volt, így nem biztos hogy a jövőben több ilyen munkához lesz szerencsénk.
Sydney-ben egyébként aránylag elég sok munka van, de gyakornoki helyet, sőt irodai munkát szinte lehetetlen találni, mert ahhoz állampolgárság kell. De étteremben, üzletekben nem igazán lehet ausztrálokkal találkozni. Igazából elég kevés ausztrállal lehet találkozni a mindennapokban, mert rengeteg a bevándorló, főleg ázsiaiak, de sok más nemzetiség is van. Ezekkel a munkákkal csak az a baj, hogy több év tapasztalatot kérnek és nem kicsi a túljelentkezés 1-1 munkára., szóval nem a legegyszerűbb munkát találni, de ugyebár, aki keres az talál :)
Egy kétnapos rendezvényen voltunk hostess-ek és sales-esek Balázzsal és Dáviddal. A rendezvényről is érdemes pár szót szólni, ami arról szólt hogy legyünk milliárdosak :D igyekeztünk elkapni néhány tippet, de természetesen ez is inkább a semmiről szólt meg olyan nagy okosságok hangzottak el, mint pl. hidd el hogy gazdag lehetsz és az is leszel, töröld ki a rossz érzéseket és a negatív energiákat és töltsd meg jóval az agyadat stb. persze általános igazságok vannak ezekben a tanácsokban, de több százezer ft-os előadásra ezért talán nem érdemes befizetni. A tartalmat leszámítva az előadásmód hihetetlen profi volt. Az előadók úgy tudtak hatni az emberekre, hogy amikor azt mondták táncolj, akkor 2000 ember elkezdett táncolni, amikor azt hogy sírj akkor sírtak. Persze ehhez sok körítőszöveg járt, de tényleg elképesztő módon elő tudták adni magukat, közben észrevétlenül manipulálták az embereket. Ráadásul az előadások fele arról szólt, hogy miért érdemes befizetned a következő előadásra, és itt jövünk a képbe mi, akik értékesítettük ezeket a kurzusokat.
Az előadások között a szünetekben könyveket, DVD-ket, és különböző előadásokat adtunk el. De akkor kezdjük az elején, hogyan is telt egy napunk a munkában? Miben is különbözik egy magyar és egy ausztrál munkahely?
Reggel megérkeztünk, ahol muffinokkal, gyümölcslével, valamint egész napos ingyenes korlátlan tea és kávéfogyasztással tették élvezetesebbé a napunkat. Ebédre 3 menüből lehetett választani (persze vega is volt, ez itt természetes) és mindenki kapott ebédre szendvicset, gyümölcslét, desszertet, salátát és gyümölcsöt. Vacsorára pedig sült csirkét kaptunk, salátával, pitével, desszerttel. Mindez ingyen a fizetésünk mellé, amire szintén nem volt panaszunk. Legalább 5x annyit fizettek, mint az otthon a hostess munkákért. Minden értékesítés előtt volt egy kis meeting, ahol elmondták hogy milyen papírokat kell kitöltetni és megmutatták hogyan lehet bankkártyával fizetni, mert szinte senki nem tudta hogyan kell az ilyen masinát használni. Miután 5 perc alatt elsajátítottuk ezt a tudást, jött az éles bevetés, maga az értékesítés. Hihetetlen volt látni, hogy itt mennyi ember teheti meg hogy zsebből kifizet több százezer Ft-ot mindenféle tartalom nélküli, semmiről szóló okításokra. Simán bedőltek olyan értékesítési trükköknek az emberek mint pl. ha megállít annyi, h Malajziában van a tanfolyam, akkor nem vagy igazi harcos, hiszen akkor minden kis akadálynál el fogsz bukni :D
Akkor most jön az a rész, hogy miért jó, ha ausztrál főnököd van (ezt nem csak ebből a kétnapos tapasztalatból szűrtük le, hanem a többiek elmondásai alapján is).
Az elmúlt hónapokban felszolgálóként is dolgoztam és az is meglepő volt számomra, hogy a vendégek 70%-a visszatérő vendég, ami azt jelenti, hogy hetente legalább kétszer eljönnek vacsorázni. Ausztráliában ezt is megtehetik az emberek, hogy hetente több alkalommal, jelentős összegeket kifizetve étteremben étkezzenek. A vendégek legalább fele pedig idősebb, tehát itt a nyugdíj összegét sem lehet összehasonlítani a magyar nyugdíjjal.
Az hiszem a fenti sorok megmagyarázzak, hogy itt mosolyognak az emberek még munka közben is, miért kiegyensúlyozottabbak és miért működik a "take it easy" hozzáállás.
Sydney-ben egyébként aránylag elég sok munka van, de gyakornoki helyet, sőt irodai munkát szinte lehetetlen találni, mert ahhoz állampolgárság kell. De étteremben, üzletekben nem igazán lehet ausztrálokkal találkozni. Igazából elég kevés ausztrállal lehet találkozni a mindennapokban, mert rengeteg a bevándorló, főleg ázsiaiak, de sok más nemzetiség is van. Ezekkel a munkákkal csak az a baj, hogy több év tapasztalatot kérnek és nem kicsi a túljelentkezés 1-1 munkára., szóval nem a legegyszerűbb munkát találni, de ugyebár, aki keres az talál :)
Egy kétnapos rendezvényen voltunk hostess-ek és sales-esek Balázzsal és Dáviddal. A rendezvényről is érdemes pár szót szólni, ami arról szólt hogy legyünk milliárdosak :D igyekeztünk elkapni néhány tippet, de természetesen ez is inkább a semmiről szólt meg olyan nagy okosságok hangzottak el, mint pl. hidd el hogy gazdag lehetsz és az is leszel, töröld ki a rossz érzéseket és a negatív energiákat és töltsd meg jóval az agyadat stb. persze általános igazságok vannak ezekben a tanácsokban, de több százezer ft-os előadásra ezért talán nem érdemes befizetni. A tartalmat leszámítva az előadásmód hihetetlen profi volt. Az előadók úgy tudtak hatni az emberekre, hogy amikor azt mondták táncolj, akkor 2000 ember elkezdett táncolni, amikor azt hogy sírj akkor sírtak. Persze ehhez sok körítőszöveg járt, de tényleg elképesztő módon elő tudták adni magukat, közben észrevétlenül manipulálták az embereket. Ráadásul az előadások fele arról szólt, hogy miért érdemes befizetned a következő előadásra, és itt jövünk a képbe mi, akik értékesítettük ezeket a kurzusokat.
Az előadások között a szünetekben könyveket, DVD-ket, és különböző előadásokat adtunk el. De akkor kezdjük az elején, hogyan is telt egy napunk a munkában? Miben is különbözik egy magyar és egy ausztrál munkahely?
Reggel megérkeztünk, ahol muffinokkal, gyümölcslével, valamint egész napos ingyenes korlátlan tea és kávéfogyasztással tették élvezetesebbé a napunkat. Ebédre 3 menüből lehetett választani (persze vega is volt, ez itt természetes) és mindenki kapott ebédre szendvicset, gyümölcslét, desszertet, salátát és gyümölcsöt. Vacsorára pedig sült csirkét kaptunk, salátával, pitével, desszerttel. Mindez ingyen a fizetésünk mellé, amire szintén nem volt panaszunk. Legalább 5x annyit fizettek, mint az otthon a hostess munkákért. Minden értékesítés előtt volt egy kis meeting, ahol elmondták hogy milyen papírokat kell kitöltetni és megmutatták hogyan lehet bankkártyával fizetni, mert szinte senki nem tudta hogyan kell az ilyen masinát használni. Miután 5 perc alatt elsajátítottuk ezt a tudást, jött az éles bevetés, maga az értékesítés. Hihetetlen volt látni, hogy itt mennyi ember teheti meg hogy zsebből kifizet több százezer Ft-ot mindenféle tartalom nélküli, semmiről szóló okításokra. Simán bedőltek olyan értékesítési trükköknek az emberek mint pl. ha megállít annyi, h Malajziában van a tanfolyam, akkor nem vagy igazi harcos, hiszen akkor minden kis akadálynál el fogsz bukni :D
Ezeknél az asztaloknál adtuk el a több ezer dolláros tanfolyamokat |
- A legfontosabb: jól fizet és nem foglalkozik olyan költségekkel, mint ingyen reggeli, ebéd, vacsora
- Második legfontosabb: megbecsüli a munkádat, dicsér akkor is, ha nem csináltál semmi különöset, hanem csak a munkádat végzed. bármelyik főnök elment mellettünk a 2 nap folyamán mindig odaszóltak olyasmiket hogy "good job" (jó munka) thank you stb. a nap végén pedig megtapsoltak minket, elmondták h mennyire értékelték a munkánkat, és megköszönték h velünk dolgozhattak. Mindezt úgy, hogy egyáltalán nem dolgoztuk halálra magunkat, több szünetünk volt, mint amennyit valójában dolgoztunk
- "Take it easy" hozzáállás. Nem idegeskedik és hihetetlen segítőkész. Mindent elmagyaráz háromszor, és nem lesz mérges ha újra megkérdezik tőle ugyanazt, amit előtte 3x elmondott. Ha egyszerre többen várnak rá, akkor is időt szakít rá, ha látja h kérdésed van, nem megy valami, és nem kapja fel a vizet, ha 10 percen belül harmadszor mész oda hozzá valami bajoddal.
- Egyenrangú félként kezel és megbíz benned. A legmegdöbbentőbb talán az volt, amikor a főfőnök, az értékesítési menedzser leült a földre (!) ebédelni és beszélgetni mellénk. Nem, nem azért mert nem volt hely az asztalnál. Hanem mert fel sem merül benne, hogy külön kiskirályságban kellene ebédelnie, csak azért mert ő a főnök. A másik megdöbbentő dolog pedig, hogy most látott minket először és 3-4-5 sőt 10 000 dolláros tanfolyamokat is árusítottunk, ami átszámolva több millió Ft. A készpénzes kassza is úgy hevert ott tárva-nyitva. De itt senkinek eszébe nem jut, hogy bárki elvenne abból a pénzből. Ha hibáztál akkor sem volt nagy kiabálás. "Nyugi, megoldjuk", ez volt a válasz mindenre.
Ez volt a dolgunk, amikor nem több ezer dolláros tanfolyamokat árultunk. Igen, ezért is fizettek :)
Ittlétünk másik érdekes tapasztalata, hogy itt valóban jólét van. Ezt úgy kell érteni, hogy az emberek 80%-ának Iphone-ja van, a konyhalányként dolgozó munkatársam megengedheti magának, hogy saját kocsija legyen, IPad 2 tablet-je és nem kell azon gondolkoznia, hogy mit eszik jövőhéten, mert még konyha kisegítőként is keres annyit, hogy megteremtse magának a normális életfeltételeket. Egy másik kollégámmal beszélgettünk, aki ázsiai, de már 30 éve Ausztráliában él és mindig is felszolgálóként dolgozott, aki elmondta, hogy azért szeret itt élni, mert bármilyen munkád lehet, ha keményen dolgozol akkor teljesen normális életkörülményeket tudsz megteremteni magadnak. Normális albérlet, TV, videójáték, okostelefon, autó stb.
Otthon ezzel szemben bármilyen sokat dolgozik az ember, a többség önhibáján kívül nem tud egyről a kettőre jutni. Az elmúlt hónapokban felszolgálóként is dolgoztam és az is meglepő volt számomra, hogy a vendégek 70%-a visszatérő vendég, ami azt jelenti, hogy hetente legalább kétszer eljönnek vacsorázni. Ausztráliában ezt is megtehetik az emberek, hogy hetente több alkalommal, jelentős összegeket kifizetve étteremben étkezzenek. A vendégek legalább fele pedig idősebb, tehát itt a nyugdíj összegét sem lehet összehasonlítani a magyar nyugdíjjal.
Az hiszem a fenti sorok megmagyarázzak, hogy itt mosolyognak az emberek még munka közben is, miért kiegyensúlyozottabbak és miért működik a "take it easy" hozzáállás.
A nemzetközi csapat munkában :) Két indiai, egy francia és három magyar :) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése