Másnap reggel a szokásos korán keléssel, gyors reggelivel majd a szokásos órákon át tartó autózással indult az utolsó napunk Kakaduban. Jó pár óra zötykölődés és egy kis hajózás után egy vízeséshez érkeztünk, ahol természetesen nem lehetett fürdeni a krokik miatt. De a vízeséshez egy hajóval vittek minket, és egy kis séta után megérkeztünk a nemzeti park egyik legszebb vízeséséhez, a Twin Falls-hoz.
|
krokodilcsapda |
|
ezt láttuk a csónakból |
|
Megint sziklákon át mászkáltunk, hogy elérjük célunkat |
|
Védett híd, a krokodilok így nem tudtak megkóstolni minket |
|
A Twin Falls-nál |
A következő túránk a már szokásos vadvízi fürdés volt, ami ismét lélegzet elállító helyen volt. Itt már úszni is kellett, hogy elérjük a célunkat, és mivel nem volt vízálló a kameránk sajnos nem tudunk képeket csinálni a helyről. Ezek után úgy döntöttünk, hogy a következő túráinkra muszáj lesz beruháznunk egyre.
|
A szikla tetejéről keresem a krokikat |
|
Innen kellett elúszni a vízesés aljához, ami csak az esős időszakban vízesés, most "ki volt száradva" és egy tavacskának tűnt |
|
Indulunk tovább |
A fürdőzés után indultunk vissza Darwinba. Még útközben megálltunk egy kis farmon, ahol lehetett kígyókat, kakadukat, és persze nagyon cuki bébi kengurukat fogni és fényképezni.
Estefelé érkeztünk vissza Darwinba, ahol Dóri és Dávid megkóstolta a krokodilhamburgert. Dóri tolmácsolásában: a csirke és a hal közötti íze van, a hús maga nem rossz, csak a szendvics nagyon olajos és majonézes volt .
|
Krokodilszendvics |
Darwinban nem volt szállásunk, mivel úgy gondoltuk, hogy a hajnali repülőindulásig bulizunk. Ez persze az előző napi alváshiány miatt, elég hamar meghiúsult, és csak egyig bírtunk, ezért utána a reptéren alakítottuk ki a szállásunkat, és három óra alvás után elrepültünk Cairns-be, ahol elmentünk a Nagy Korall Zátonyhoz búvárkodni és megnéztük, hogy milyen amikor az esőerdő találkozik a tengerparttal. Hamarosan :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése