Képekkel frissítve!
A hétvégére sikerült Dórit átcsábítanom magamhoz, így ezt a hétvégét is közösen töltöttük! :) Busszal jött, ami nem volt egy leányálom, ugyanis majdnem 7 órát zötykölődött, de legalább kényelmetlen volt. San Joseig jött, mivel ez közelebb van hozzám mint SF, vonattal kb csak 15 perc. Szállást ezért bent a városban foglaltunk, a központtól (Downtown) kijjebb kicsit. Ugyanis itt a srácoknál én is vendég vagyok, meg olyan sok látnivaló nincs is.
Mivel Dóri péntek estefelé érkezett meg, sokat nem terveztünk aznapra. A szállás elfoglalása valamint a környéken egy kis bóklászás volt kitűzve. A hotel elsőre egész normálisnak tűnt, jó nagy szobával, TV-vel, saját fürdővel. Ezekkel nem is volt probléma. Viszont a vendégek annál furábbak voltak. A szomszédban egész este egy kisgyerek sírt, meg hangoskodott, a másik szobában meg kiabáltak. Persze Dórinak nem esett nehezére elaludni, nekem annál inkább. Többször arra a kiabálásra ébredtem fel, hogy " You are a bad boy!" ( Rossz fiú vagy!), amit nem tudtam milyen kontextus-ban kell érteni, és hogy melyik szobából jött. De a tény , hogy rossz gyerekek vettek körbe minket. Főleg mikor este kimentünk sétálni a környékre. Kicsit gettó szerű volt, nagyon furcsa alakok néztek minket minden sarkon. Gyorsan elszaladunk a legközelebbi liquor shopba az estére venni egy bort ( amit természetesen nem bírtunk kibontani, dugóhúzó hiányában. Pedig próbáltam benyomni mindennel, még a ruha fogassal is :D ) Haza felé meg rendeltünk a közelebbi Pizza Hutból ,pizzát, ami itt közel sem akkora presztízsű, mint otthon, kb mint a Pizza King, de cserébe olcsó!
San Jose belvárosában |
Ebben az utcában lakom |
A lakásomtól 2 percre van egy kis park, itt sétáltunk Dórival |
Gyros és kóla, természetesen light kóla |
Fagyizás San Jose-ban |
Így telt e hétvégénk, sajnos nagyon gyorsan eltelt, várom már a következő közös kirándulást!
Holnap viszont beindul a munka is nálam, tehát eléggé izgatott vagyok, beszámolok majd arról is nektek! :)
Továbbá Márton Balázsnak még egyszer Boldog szülinapot kívánok, remélem helyettem is ivott rendesen! :D
Tudom a Hollywood-i kirándulásunk még várat magára, igyekszünk pótolni minél hamarabb!
Puszi Mindenkinek! :)
Köszönjük az élmény beszámolót!
VálaszTörlés